Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mikor három teljesen normális hétköznapi tinédzserlány rábukkan egy ősi barlangra, mindhárman átalakulnak, amely megváltoztatja az életüket örökre. A H2O: Egy vízcsepp elég-ben Emma, Cleo és Rikki személyében három különböző 16 éves lányt láthatunk, akik mindennapos tini problémákkal néznek szembe egy apró csavarral - ugyanis ők hableányok hihetetlen képességekkel a víz felett.

A sorozatot a Jetixen vagy a Viasat3-on követheted!

Amit érdemes tudni:

A lányok ha vízhez érnek 10 másodpercen belül sellővé változnak.

A telihold hatása: A lányoknak nagyon kell vigyázniuk az ilyen éjjelekkel mivel ha egy ilyen éjszakán meglátják teliholdat vagy annak tükörképét és utána vízhez érnek teljesen megváltoznak és olyan dolgokat tesznek meg, amiket máskor eszükbe sem jutott volna. 

Emma éppen apjának rendezte szülinapi buliját, mikor a hold hatás alá került. Belenézett a holdba, majd pedig vízhez ért. Sellővé változott a kertben, de Rikki és Clo hiába szárította meg nem változott vissza emberré. elkezdett fircsán viselkedni, elevenen, és nem titkolta a sellőségét. ( vagyis nem ügyelt rá hogy ne vegyék észre) Ezek alatt vagy 3x csókolózott Byronnal, akinek nagyon tetszett a dolog, de szerencsére nem vette észre az uszonyát. Emma nagyon sok halat evett meg a vendégek elől. Cleonak kellet beugornia helyette beszédet mondani, ami elég rosszul sikerült. Mikor lement a hold és Emma visszaváltozott, de nem emlékezett semmire. A szülinapi meglepetés buli természetesen katasztrófa lett! 
 Mikor meglátta a holdat   Byronnal

 

Cleoék a kávézóban voltak, mikor egy karaoke verseny volt. Rikki benevezte Cleot a versenyre, mert nem tudta hogy milyen szörnyű hangja van ha énekel. Mikro rákerült a sor, és elkezdett énekelni nagyon leégett mindenki elött. Ezen az estén történt hogy a teliholt hatása alá került. Hirtelen csodálatos hangon kezdett el énekelni, pont úgy mint egy szirén. Hangjáért az össze fiú odavolt, és csodálták Cleot. De Cleo sem volt beszámítható ebben az állapotba. Például egyszercsak megcsókolta Luist. Éppen a kávézóban énekel mindenki elött, mikor lement a hold és elment a hangja. Sajnos megint beégett mindenki elöt, és ezt még a rádió is felvette.

 Mikor meglátta a holdat    Énekel

Rikki azt mondta hogy ez vele úgyse fog megtörténni, mert ő nagyon figyel rá! De a teliholdtól még ő sem menekülhetett. Ezen az éjszakán nagyon felkészülten várták az éjjelt, de mikro Lewis kiment az ajtón, Rikki hirtelen meglátta a hold tükörképét, és rácsöppent egy kis víz a fagyasztóból. Elkezdett felforrósodni a teste, és teljesen kifordult magából, nagyon ideges lett. Minden körülötte a nagy hő hatására elkezdett kiömleni, feldurranni. Rikki megijedt és elmenekült a Meyko szigetre. Cleo és Emma nem tudott utána menni a telihold miatt, hiszen akkor ők is meglátták volna. A szigeten Rikki tüzet csinált, és Zane ezt észrevette. Odament és megtalálta Rikkit amint a földön ül. Odament mellé, és Rikki egyszercsak megcsókolta, de mivel forrt a teste Zane elvesztette ez eszméletét.Ezután Cleo, Emma, és Lewis megtalálta őket, és gyorsan Zanet haza, Rikkit pedig a barlanga vitték. A vízben lehült, és már a hold is lement. Mikor felébredt ezt kérdezte: " Miért vagyunk itt? Jajj ne! Most én kerültem a hold hatása alá?" A többiek bólintottak. Rikki sem emlékezett semmire a történtekből, vagyis Zane csókjára sem.  

 Mikor meglátta a holdat    A csók

Képességek:
 - Emma megtudja fagyasztani a vízet
 - Rikki feltudja azt forrósítani
 - Cleo pedig mozgazni, irányítani tudja a vizet
+ infó: A második szériában megkapják természt erőit. (villámlás, földrengés, levegő) 

Nyakláncuk:

 

Image and video hosting by TinyPic    Image and video hosting by TinyPic      

Cleo nyakláncát először Emma viselte mivel ő találta meg a vízben.Mint kiderült ezeket a nyakláncokat elöttük Miss Chatam és a barátnői viselték akik szintúgy sellők voltak. Emma azért adta oda a nyakláncot Cleonak mert látta rajta hogy nagyon tetszik neki.

Rikki az övét egy ékszerboltba találta meg a kirakatban, de mivel túl drága volt nem tudta megvenni. Viszont Miriem fülébe jutott hogy Rikkinek tetszik az a nyaklánc, direkt megvette előle. A nyaklánc sorsa az lett hogy Miriem bedobta a vízba, de mivel ekkor már Rikki és Zane nagyon jóban voltak, Zane felhozta neki. Azóta horrdja a nyakláncot.

Emma az övét személyesen Miss Chatam-től kapta, ami régen az övé volt. Azt mondta: " Ez mostmár a ti titkotok " . 

 

Lerajzolva :)

Image and video hosting by TinyPic 

          Bakik:

- A lányok és Lewis is mindig fizetés nélkül mennek el a kávézóból
- Mikor a barlangban vannak, azt nem értem hogy hogy tudnak úgy megszáradni teljesen hogy emberré változzanak, hiszen ott nincsen a vízből kiálló szikla vagy akármi, és uszonnyal kimászni, csak karizomból a földre elég nehéz lehet
- A lányok és Lewis az állatkertbe se fizetnek soha belépőt, csak ki-be rohangálnak
- Mikor Lewis a csónakkal viszi a lányokat a tengeren, olyan nincsen hogy egy csepp víz se csöppenjen rájuk az utazás közbe és hogy ez álltal ne váljanak sellővé.

 

Image and video hosting by TinyPic

: 16
Haja: szőke, és általában 2cofba fonva
Szülei: nem szerepelnek a sorozatban, de azt tudjuk hogy szegényebbek
Testvére: nincsen
Véleménye a sellőségről: A hableányság minden percét élvezi!
Hobbija: Mondhatnám hogy Zane szekálása, amíg nem jöttek össze.
Pasija: Zane :) Bár a kapcsolatukban voltak zűrök, azért jól kijöttek egymással
Fülbevaló: kicsi fülbevólókat hord, a legtöbbet egy vörös színű pöttyöt
Szobája: még nem mutatták....
Mobil: piros, nokia 

 

 Pictures  - don't copy -       folyamtosan frissül....

Image and video hosting by TinyPic    Image and video hosting by TinyPic    Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic    Image and video hosting by TinyPic    Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic    Image and video hosting by TinyPic    Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic     Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic     Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic      Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic     Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic 

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic  

Image and video hosting by TinyPic     Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic     Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic     Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic    

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

             

 

Ezt a kis riportot egy amerikai oldalon találtam meg, és fordítottam le nektek! Mind a 3 lánytól végig kérdezték ugyanazokat a dolgokat!

 

Image and video hosting by TinyPic

Mi a kedvenc könyved és miért?
  A kedvenc könyvemnek a 'Long walk to freedom' (Hosszú séta az igazságig) című könyvet tekintem Nelson Malendatól. Ez egy érdekes politikai önéletrajz. Malendának egy nagyon különös élete van és ezt meséli el egy humoros, rejtélyes módon.

Mi a kedvenc filmed és miért?
  Nagyon sok filmet szeretek, de talán a 300 című film jut először az eszembe.

Mi a kedvenc albumod?
  Kapós kérdés... Most talán a kedvencem a Black Hole (Fekete Lyuk) és a Revolution by Muse. Ezekeben sosem csalódom, mindig jobb kedvem lesz ha meghallgatom.

Mit szoktál leginkább a szabadidődben csinálni?
  A szabadidőmben leginkább táncolok, vásárolok, vagy zenéthallgatok.

Van kedvenc sportod?
  A kedvencem a ritmikus gimnasztika. Azok a lányok nem emberiek! Elképesztők!

Van kedvenc szólásod vagy mottód?
  Minden okkal történik. Tudom hogy elég régi mondás, de ez kiálja az idő próbáját!

Mi volt a legjobb dolog számodra hpgy sellő lehettél?
  A legjobb az volt hogy kipróbálhattam uszonnyal úszni! És ezt sokkal természetesebbnek érzem a hagyományosnál.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
  Előszöris visszamegyek Sydnybe és folytatom a színészkedést és a versenytáncot is. Egy nap remélem mind a kettőt egyszerre csinálhatom!

 

Rikki egy másik sorozatban! :)

 

Image and video hosting by TinyPic

 

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

 

Image and video hosting by TinyPic 

 

 

Image and video hosting by TinyPic

                                  Image and video hosting by TinyPic            Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

 

                    Sminkelik:

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

Jól szórakoztak!  xD 

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

 

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

 

Teljes neve: Emma Gilbert
Életkor: 16
Haja: szőke, hosszú
Szülei: Neil Gilbert, Lisa Gilbert
Testvére: Eliot
Véleménye a sellőségről: Szeret sellő lenni, csak sajnálja hoyg fel kellett hagynia az úszással
Hobbija: sportol
Pasija: Byron tetszik neki, és ez kölcsönös
Fülbevaló: Emmának kivan lyukasztva a füle és szokott is fülbevalókat hordani nagyon változatosan, de az is előfordul hoyg nem tesz bele semmit
Szobája: Van egy fésülködő asztala közel az ajtóhoz, az ágya neki is középen van, az asztala pedig a mellet. Egy szép nagy ablak is van a szobában, és az úszással szerzett érmek is kivannak téva a polcra. A szoba árnyalata világos kék.
Mobilja: ezüst, kinyithatós motorola

 

 Pictures  - don't copy -       folyamatosan frissül....

Image and video hosting by TinyPic    Image and video hosting by TinyPic    Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic    Image and video hosting by TinyPic    Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic    Image and video hosting by TinyPic    Image and video hosting by TinyPic   

Image and video hosting by TinyPic    Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic     Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic         Image and video hosting by TinyPic     

 

Image and video hosting by TinyPic

 

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

 

Ezt a kis riportot egy amerikai oldalon találtam meg, és fordítottam le nektek! Mind a 3 lánytól végig kérdezték ugyanazokat a dolgokat!

 

Image and video hosting by TinyPic

Mi a kedvenc könyved és miért?
  A kedvencem a 'To Kill a Mockingbird'. Ez egy igazi régi klasszikus, de nagyon szeretem a történetet, és a tanórákat is ezzel kapcsolatban.

Mi a kedvenc filmed és miért?
  Amit nagyon szeretek az a 'Little Miss Sunshine'. (Kicsi Miss Napsugár) Ez egy vicces film, és amikor jókedvemben vagyok mindig megnézem.

Mi a kedvenc albumod?
  Nekem nincsen igazán kedvenc albumom. Sok különböző zenét szeretek, és hogy mit hallgatok az csak a hangulatomtól függ.

Mit szoktál leginkább a szabadidődben csinálni?
  A szabadidőmet leginkább a barátaimmal vagy a családommal töltöm. Mindig is imádtam soptolni és kinti dolgokat csinálni!

Van kedvenc sportod?
  Sok különböző sportágat kedvelek, de szerintem a vizilabda a kedvencem.

Van kedvenc szólásod vagy mottód?
  La Dolce Vita! --> Az élet szép!

Mi volt a legjobb dolog számodra abban hogy sellő lehettél?
  Az hogy delfinekkel úszhattam!

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
  Tovább szeretnék színészkedni ameddig csak tudok, és egy boldog, hosszú életet szeretnék
!

 

Emma a Nickelodeon Kids Awartson

   

Image and video hosting by TinyPic           Image and video hosting by TinyPic

 

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

 


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Isotretinoin Over Night Keloscift

(Keloscift, 2019.10.02 13:15)

Tadalafil Tablets Dove Posso Acquistare Cialis Generico <a href=http://abtsam.com>viagra online</a> Baclofen Generique En Canada Buy Amoxicillin Uk No Prescription Cytotec Commander